2024-ben a Kék Hullám Zászló ünnepélyes díjátadójának Vonyarcvashegy adott otthont.
A Kék Hullám Zászló minősítési rendszer létrehozását 2004-ben Persányi Miklós Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter kezdeményezte, a Balatoni Szövetséget és a Magyar Marathon Clubot kérve fel partnernek. Ezek után a strandminősítés alapjait 2004-ben egy franchise kézikönyv fektette le, ez alapján indult el a mozgalom. Első évben 27 jelentkező strandból 19 kapta meg a Kék Hullám Zászlót, köztük volt a vonyarcvashegyi Lido strand is. A minősítés szempontjai kezdetben főleg környezetvédelmi és biztonsági és tájékoztatással kapcsolatos követelményeket tartalmaztak. 2015-ben a Balatoni Szövetség partnerei bevonásával megújította a minősítési rendszert, azokat a követelményeket, melyek eleve jogszabályi feltételei egy strand üzemeltetésének kihagyták, míg helyettük bekerültek a szolgáltatás színvonalát, illetve családbarát és zöld szempontokat előtérbe helyező szempontok. 2015-től egytől három csillaggal jelezték a zászlón, hogy milyen eredménnyel szerepelt egy-egy strand a megmérettetésen. A Lido strand már az első ilyen évben is a legmagasabb minősítést kapta: három csillagos zászlót. A Balatoni Szövetség fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, ezért különdíjakat alapított, így született a Balaton Családbarát Strandja, a Balaton Legzöldebb Strandja, a Balaton Kerékpárosbarát Strandja és a Balaton Legsportosabb Strandja díj. 2017-től már egytől öt csillagig kaptak minősítést a strandok és ez a rendszer működik azóta is napjainkban. Az elmúlt hét évben a Lido Strand minden alkalommal a legmagasabb minősítést, az öt csillagot szerezte meg, de ezen kívül több különdíjat is elnyert. 2022-ben az összes balatoni strand közül a legmagasabb pontszámot kapta, így érdemelte ki a BALATON LEGJOBB STRANDJA minősítést is. 2023-ban a Kék Hullám Zászló Strandminősítés, a legjobb balatoni strandok védjegye minősítési rendszer 20 éves jubileumához érkezett, így ebben az évben hat olyan strand kapott fődíjat -Jubileumi díjat-, mely évek óta kiemelkedően szerepel a megmérettetésen. A Lido Strand megkapta a JUBILEUMI DÍJ-at és a Zala Vármegyei Önkormányzat különdíját.
2024-ben a Kék Hullám Zászló ünnepélyes díjátadójának Vonyarcvashegy adott otthont. Strandunkat az idei évben az ötcsillagos strandminősítés mellett, OKOS STRAND minősítő oklevéllel, valamint OKOS STRAND különdíjjal jutalmazták.
Köszönöm Simonné Nemes Ibolya strandvezető, Szekeres Szabolcs községgazda és a településüzemeltetési csoport kollégáinak munkáját!
Pali Róbert
polgármester