Dornyay Béla kutatásai szerint az itt legkorábban ismert kis közösségek Kr.e. 2500 táján kezdtek sokasodni. Az itt élt ősembereknek már szerszámai voltak, sőt fazekas edények is előkerültek. A megélhetéshez szükséges anyagok itt a későbbi korokban is mind megvoltak. Tűzifában, szerszámfában, építőkőben, mézben, kezdetleges gabonafélékben, halban, vadban nem volt hiány. Adva volt a biztonságot, védelmet nyújtó barlang és nádrengeteg is. Vonyarcvashegy térsége a bronzkortól lakott terület volt. Szerették a vidéket a rómaiak, a népvándorlás népei… nyomaik fellelhetők az ásatások során.

Római helyőrség része lehetett a Szent Mihály hegyen álló őrtorony is. Az erődítményt nehezen megközelíthető mocsaras, vízjárta terület övezte, mert a Balaton vízszintje a Sió-csatorna megépítéséig a mindenkori meteorológiai viszonyok függvénye volt. Ezt a stratégiai fontosságát megőrizve a későbbiekben is katonai erődítmény volt, az első írásos források szerint 1543-ban Daruvár néven. A török időkben nem volt része a védvonalnak, tarisznya vár - hadi utánpótlás - volt. A várat korszerűtlensége miatt lebontották, ám a vár kis kápolnája nem semmisült meg. A tatárjárás és a török hódoltság idejében az itt élők az ellenség elől menekülve a vár alatti nádvilágban találtak menedéket állataikkal együtt. Ezeket az erdős, ingoványos utakat a mocsárban csak a helyiek ismerték. A középkorban a dombszigeten remeték telepedtek le a keleti oldalon lévő barlangokban. Vezekeltek, imádkoztak, a környék lakóit gyümölcsnemesítésre, zöldségtermelésre tanították, gyógyították a betegeket. Művelt, írástudó emberek voltak, így írásos ügyeket intéztek. A dombon lévő kis kápolna állapota az évtizedek során teljesen leromlott. Az egyház a lebontását fontolgatta, ekkor már egyházi funkciót több, mint száz éve nem töltött be.

A kápolna története igen kalandos. A hitrege szerint 1739-ben 46 jéghalászt szélvihar ért a jégen. A hatalmas jégtáblák összetöredezve hánykolódtak. Hat halászt elsodort a jeges áradat, 40 halász összekapaszkodva fohászkodott, Isten és Szent Mihály segítségét kérték, míg meg-fordult a széljárás és kisodorta őket a partra, ide a Szent Mihály domb lábához. A halászok betartották fogadalmukat és a dombon lévő romos kis kápolnát Szent Mihály tiszteletére átépítették. Innét ered a Szent Mihály Fogadalmi Halászkápolna elnevezés. Ami Magyarország, sőt a tengerparttal nem rendelkező országok egyetlen halászkápolnája. 1860-ban átépítésen esett át a kápolna. Neogótikus stílusú alacsony toronnyal. Napjainkban újabb nagyszabású felújításnak köszönhetően a Balatonból kiemelkedő dombon lévő kápolna kedvelt szakrális helyszíné, csodás panorámájával és múltat idéző értékével, Vonyarcvashegy védjegyévé vált. Az itt élő emberek élete kölcsönhatásban volt a Szent Mihály domb és vár történetével.

A Balatonhoz közelebb eső Vonyarc település első említése 1335-ből való, mint a Karmacsi család birtoka. 1573-ban a török felgyújtotta, így a nádvilágban megbúvó lakosság elszéledt, és a 17. századig lakatlan volt. A 17. században szőlőtelepítéssel éled újjá a hegyközség, pár lakossal, keszthelyi birtokosokkal. A település másik része Vashegy is ebben az időben jelent meg, szőlőhegyként említve 1689-ből.

A 18. században a két kis falu a mai Vonyarcvashegy helyén volt. Lakosai hűbéri zsellérek voltak és a szőlő és szántóföldeken éltek, a Festetics nagybirtok tradicionális részeként. A szőlészet, borászat múltjába napjainkban is betekintést nyerhetünk a Festetics Helikon Taverna Múzeumban, mely a Zenit Hotel Balaton, egy történelmi gyökerekkel rendelkező wellness szállodakomplexum része.

A két falu a 19. század második feléig lemaradt az ország fejlődésétől. A népszaporulat mellé nem jutott elég föld, és kereseti lehetőség sem. Lakói évszázadok óta a hagyományos foglalkozásokat űzték: halásztak, vadásztak, szőlőt, gyümölcsöt, zöldséget termeltek, borkészítéssel, pálinkafőzéssel foglalkoztak. Nádazással, ácsmunkával, csónakkészítéssel, télen jégvágással, vermeléssel, jéghalászattal, fazekassággal keresték a kenyerüket. Az apró jószág, tej, tojás megvolt. A szőlőt nevelő napfény, a bogyót hizlaló, gyümölcsöt érlelő langyos pára, a frissítő reggeli harmat, a Balaton felől érkező esőfelhők, az állandó frissítő szellő, és felül a hegyet takaró erdők, ez itt mind meglévő szférák harmóniája.

A két falu egyesítése után 1850-ben kezdett fejlődni. Első iskolája 1870-ben nyílt meg. A település a 20. század elején tovább nőtt, az 1950-es évektől bekapcsolódva a balatoni turizmusba. Jó minőségű strandot építettek és megépült a kemping.

Felismerve az idegenforgalmi lehetőségeket ez az ágazat vette át a vezető szerepet. A vendéglátás, a szép fekvésű több funkciós, országos elismerést szerzett, ötcsillagos Lido Strand, a vízi sportok, kulturális rendezvények, borkultúra, turisztikai lehetőségek, a Szent Mihály domb és kápolna szakrális jelentősége, természeti szépsége, múltja: itt mind egymásra talál „a Nyárország varázsa”.